16. nap, Leon - Hospital de Orbigo, 36 km, 9 ora

Esperanza- remeny

Reggel mire felkeltem (6.45), Dora mar el is ment. A tegnapi szallas donativo volt, es kaptunk reggelit, tejeskavet es lekvaros kenyeret, kortet. 7.45-kor indultam utnak, hosszan mentem egyedul. Leon kulvarosabol kinszenvedes volt kijutni, sot, Virgen del Caminoig, ami 6 km-re van tole, egybe volt epulve Leonnal, autok, varosi zaj, kesz megvaltas volt, amikor vegre a hosszabb utat valasztva a pusztasagba vezetett az ut. Kicsit borus volt az ido, talan ma ezert volt enyhebb a reggel. 4 ora gyaloglas utan utolertem a sved sracokat, tegnap csak sms kapcsolatban voltunk, es nem tudtam, hogy nekik ma mi a cel, de kiderult, ugyanaz, mint nekem. Delben 1 ora pihenot tartottam, a jatszoteren leultunk enni nehany egyebb zarandok tarsasagaban. Odajott hozzank egy fekete macska, szerintem minden zarandoktol kajat szokott kunyizni, mert rutinosan jart padrol padra, tobb-kevesebb sikerrel. A fiuk elobb elindultak, en a ket nagy szendvicsem melle meg elfogyasztottam egy barackot, es a frissen vasarolt szollomet. Nem tudom, miert, itt nem nagyon arulnak szollot. Ujabb 2 ora gyaloglas utan utolertem ismet a svedeket, sot, le is hagytam. Az egyhazi szallasra jottem, es rogton osszefutottam Daviddel. Majd a svedek is megerkeztek. Zuhanyoztam, mostam, teregettem, vacsoraztam, es jottem a gephez, 2 nap net nelkul, mar elvonasi tuneteim voltak ;-), amikor egy magyar srac es lany jelent meg, sot, az elebb a magyar srac jott ide, hogy van itt egy masik magyar lany is. Szoval eddig 12 a magyarok szama, akikkel talakoztam. :-) Irt Carmen e-mailt, mindjart el is olvasom.

15. nap, Reliegos-Leon, 25 km, 7 ora

Huelga general- altalanos sztrajk

Reggel 7.45-kor indultam, indulas elott talalkoztam Daviddal, a spanyol sraccal, kerdezte, hogy mi tortent a svedekkel, hogy meg mindig alszanak. Egyedul indultam utnak, a felkelo nap fenyeben. Ma nem volt olyan hideg, mint az elmult napokban, azert jol jonne egy kesztyu. Otthon be is akartam tenni a futos kesztyumet, de az biza otthon maradt. 1,5 ora bekes, nyugost gyaloglas utan belefutottam a japan sracba, amint epp a libakat nezte. Bevallom, farasztott, mivel melyebb beszelgetest nem lehetett vele folytatni, mert nem beszel angolul. Igy egy udvarias mosoly utan otthagytam a libakkal. 2,5 ora gyaloglas utan megalltam egy falu elott egy pihenohelyen, mivel nem talaltam nyitva boltot, meg a pihenohely elotti bar is zarva volt a sztrajk miatt. Mivel semmi kajam nem volt, gondoltam felelem a maradek mazsolakeszletem. Nem volt kedvem keresni egy nyitva levo bart, es ott enni, mert az elmult napokban kicsit tulkoltekeztem magam. Kis ido mulva mindenki elkoszont, csak en maradtam, majd megjelent a japan srac, leult velem szemben, elkezdett reggelizni, kozben meg magyarazott valamit, amibol persze semmit nem ertettem. Ekkor jelent meg Dora, gyorsan csatlakoztam is hozza. Egy kozeli barban ittunk egy kavet, meg pisiszunetet tartottunk, ez utobbi nalam nyomosabb ok volt a barlatogatasra. Vele mentem tovabb, es utkozben ugy dontottem, hogy nem megyek tovabb, elmegyek vele a leoni bencesek altal fenntartott alberguebe, ami egesz kozel van a katedralishoz. Leon kulvarosaban bevasaroltunk egy jo nagy elelmiszeruzletben, volt vagy 4 kg, amit vettem, ereztem is a hatamon... De vegre zoldseghez es gyumolcshoz jutottam. :) Ebed, zuhanyzas, mosas utan elmentem szetnezni a varosban, megneztem a katedralist, majd eltevedtem, kovetni akartam a sarga jeleket, de eltuntek. Aztan kilyukadtam a San Izidor templomnal, ha jol irom, onnan meg epp visszafele tartottam az elbuergebe, amikor David jott velem szembe. Ugy dontottam, hogy elmegyek misere a fentebb emlitett, a varos szentjerol elnevezett templomba. Mise utan zarandokaldas is volt, en el akartam menni, de eselytelen volt, angolul is elmondta a papa, hogy a zarandokok menjenek elore, es valljuk be, rajtam elegge latszott, hogy nem egy atlagos varosi ruhazatom van. Legnagyobb meglepetesemre a mise aldassal egyutt csak fel ora volt. A szallason talakoztam Doraval, megvacsoraztunk, es megallapitottuk, hogy a szallason nincs net.

14. nap, Sahagun - Reliegos, 31 km, 7,5 ora

Tegnap egy nagyon jo kis albuergeben aludtunk, maganszallas volt, 5 Euro. Zarandokmenut is ettunk, 10 Euro. A szokasos 1 uveg bort ittuk meg ketten az egyik sved sraccal, mert a masik srac nem iszik alkoholt. Az agyon fekve ugy ereztem, mintha egy dobozba lennek bezarva, deszkakkal voltam korulveve, es a fejem is, es a labam is erintette a deszkat. Vegre itt is huvos volt, az ejjelt vegigaludtam. Reggel szokatlanul csend volt, 6.03-kor az elso zarandok fejlampaval a fejen elhagyta a szallast, de a tobbiek meg aludtak. Probaltam visszaaludni, de nem ment. 6.45-kor elkezdtem keszulodni, osszepakoltam a halozsakomat, lemasztam az emeletes agyrol. Ujabban csak a felso szinten alszom, ott legalabb nem verem be a fejem. Kimentem a furdobe, ahol a tukorbe nezve mar elozo este megijedtem az abrazatomtol, mert olyan sotet volt, amilyen meg soha, kis voroses beutessel, mert elfelejtettem naptejet hasznalni. Mire visszamentem hosszu keszulodesem utan, mar felkapcsoltak a villanyt a haloban. 8-kor a fiuk meg felig kaban alltak, en meg elmentem inni egy tejes kavet. A pincer srac spanyolul probalta megkerdezni tolem, hogy honnan jottem. Olyan boldog volt, amikor megtudta, hogy magyar vagyok, mert o meg roman, temesvari. Furcsa volt, hogy ennyire orul a szomszedsagnak, mikozben en csak angolul es magyarul, o meg csak romanul es spanyolul beszelt, es gyakorlatilag alig ertettuk egymast. A fiuk a vizholyagjaik miatt nagyon lassan haladtak, meg en szerettem volna par kepet kesziteni Sahagunban, igy megbeszeltuk, hogy ok elore mennek, en meg majd utolerem oket. A varost elhagyva egy hidon vezetett at az ut, leneztem a patakra, mikor egy japan zarandok megszolitott, Iszao, ha jol ertettem. Nem nagyon beszelt angolul. Vele mentem egy darabon. Azt megtudtam, hogy 29 eves, buddhista, de sajnos nyelvi nehezsegek miatt sosem fogom megtudni, hogy honnan hallott a caminorol, es miert jott ide. Kesobb egyedul folytattam az utamat, majd utolertem a fiukat. Mar hianyoltak engem, azt mondtak, lassu vagyok. :-) A kovetkezo telepulesen beultunk egy barba, ott volt a magyar lany, Dora, es a nemet Jozef. Jozefrol kiderult, hogy Munchenbol gyalog jott, junius vegen indult. Mondom en, hogy egyre szimpatikusabb. :) A beszelgetes soran megint elojott, hogy a 3. feleseget keresi, mondta, hogy most egy gazdagat szeretne, mert az elozo ketto nem volt az, meg tulajdonkepp legyen gazdag es oreg. Majd a kovetkezo mondataban megkerdezte, hogy nem megyek-e hozza. En lennek az oreg? Persze nevettunk. A kovetkezo telepules utan nem sokkal elhagytam a fiukat, mert epp olyanom volt, hogy gyorsan szerettem volna menni. 12 km-t vegig megallas nelkul gyalogoltam, majd megerkezdtem Religiosba, ahol mar majd ehen haltam, bementem az elso barba, ahol egy furcsa oreg fazon fogadott, es csinalt nekem szendvicset. Nem is tudom miert, megkivantam a sort. Meg el sem keszult a szendvicsem, maris Iszao udvozolt lekesen, es lefenykepezkedett velem. Leultem kint enni, es iszogatni a soromet, amig jonnek a fiuk. Az eredeti terv szerint tovabb mentunk volna. Hamarosan a japan srac mellem telepedett, ezt kovetoen Dora is felbukkant, akivel eddig nem nagyon sikerult ebszelgetnem. 10-15 perc mulva a fiuk is megerkeztek. Anders nagyon halas volt az Algoflex forteert, amit adtam neki, John nem kert. Igaz, mar vagy 3 napja ajanlgatom a sracoknak a gyogyszereket. Ha mar mindenhol azt mondjak, hogy nem segitek rajtuk, mert en most szabadsagon vagyok... :) Anders is elkezdett sorozni, aminek az lett a vege, hogy nem mentunk tovabb. Mondjuk nem is banom, mert eleg sok idom van meg a hazautig, meg vegre van egy magyar, akivel beszelgetni tudok. A barban az idos emberke Doratol kert egy szal cigit, majd eloszedte az utcan a fuvet, es csinalt egy dzsointot. Az albuergeben Lelkesen koszontottuk Davidot, aki spanyol,  akivel 2 napja egyutt ettunk, amikor a hospitalera fozott. Szerinte nem vagyunk normalisak, mert tul gyorsak vagyunk, es nem elvezzuk a caminot. Zuhany es mosas utan elmentunk zarandok menut enni, valami tengeri herkentyus levest ettem, halaszle ize volt, de a spanyol ember meg a sved sracok vegig azon nevettek, hogy nekem lovesem sincs, hogy mit eszem. Valami rakszeru cucc volt hosszu csapokkal, csak ennek nincs olloja. Mindenesetre hal ize volt, abszolut eheto volt. A tv-ben megint Real Madrid meccs volt, amit a hospitalero is nezett, ezert nem kellett 10-re visszaerni az alberguebe. Holnap allitolag egesz Spanyolorszagban sztrajk lesz, meg Leonban a banyaszok tuntetnek. Valahogy nagy erzekem van a megerkezeshez...

13, nap, Carrion del Camino-Sahagun, 37,5 km, 10 ora

Reggel koran akartam indulni, de nem jott ossze a sracok miatt. 6.50-kor keltem, addigra a magyar lany mar el is ment. Lementem a konyhaba, amig vartunk Johnra, az egyik sved sracra. A tengapi vacsoran ismertuk meg a 70 eves francia oregurat, aki bucsuzaskepp kezet csokolt minden nonek, kicsit zavarba is jottem, mert azt hittem, a mogottem levo kukahoz akar menni, es felrealltam, de valojaban csak kezet akart csokolni. Reggel beugrottunk a peksegbe, aztan kb. 8-15-kor utnak indultunk. 17 km kegyetlen szakasz kovetkezett, semmi lakott terulet, csak a nyilegyenes ut, se emelkedo, se lejto, se kanyar, se semmi, csak a szantok. Eddig ez volt a legnehezebb resz, szerencse, hogy reggel tettuk meg. Utkozben talakoztunk a quebeci parral, meg a nemettel es a kanadaival, akik egyutt mentek, meg a francia bacsival, aki viccelodott rajtunk, mert megalltunk pihenni, hogy sosem jutunk el Sahagunba. Nem tudom, hol van a tobbi zarandok, de alig vagyunk a szallason. Talakoztam a nemettel, aki a kanadai nelkul volt, es kiderult, hogy Jozefnek hivjak, de nem tudom, hogy van nemetul, szoval lehet, hogy rosszul irtam a nevet. Itt van a magyar lany is. A sved sracokkal peregrino menut ettunk, meg a szokasos bort ittuk, es komoly temakrol beszelgettunk. Holnap ujra hosszu tavot tevezunk, megyek aludni.

12. nap, Boadilla del Camino- Carrion de los Condes, 26,5km, 8 ora

Ott hagytam felbe, hogy Fromistaban vagyok. Hamar utolertem a sved sracokat, egyszeruen nem tudom elkepzelni, hogy nelkulem miert olyan lassuak. Hosszu unalmas gyaloglas kovetkezett. Egesz nap az volt a poen, hogy vasarnap van, ezert nem megyunk sokat, ezert pihenunk hosszan. eloszor azt hittem, az en poenom csak, de csomo zarandok mondta ugyanezt. Eleg koran megerkeztunk, most eloszor egyhazi szallason voltunk, de semmilyen kulonbseget nem tudtam felfedezni az egyhazi es nem egyhazi szallas kozott. 5 Euro volt, es egy kedves onkentes olasz hospitalera fogadott minket. Megmostam a hajam, mert most volt ido ra, es bar huvos volt, eleg gyorsan meg is szaradt. Kiultunk a templom ele egy padra, szembe a nappal, es beszelgettunk a sracokkal. A szallason talakoztam 2 magyarral, szoval most mar 9 a magyarok szama, akikkel osszefutottam. Ezen a szallason volt az a lany is, akirol mar a tobbiek meseltek. A sved sracok mondtak, hogy kerdezzem meg, biztos o az a magyar lany. Es o volt. :-) Rajta kivul ott volt egy idosebb magyar pasi is, vele nem nagyon beszelgettunk, Kicsit sajnaltam is ot, mert neki mi voltunk az elso magyarok eddig. Elmentem misere, legnagyobb meglepetesemre a nemet is ott volt. Mise utan zarandokaldas volt, azt hittem , 1-2 perc lesz, hat nem. Valami szoveget mondott a pap spanyolul, aztan fel kellett olvasni egy szentirasi reszt mindenkinek a sajat nyelven. Gondoltam, meguszom, mert magyar vagyok, de nem, elokeresett a pap egy kis fuzetecsket, amiben magyarul is benne, volt, es bar en voltam ott az egyetlen magyar, azert fel kellett olvasnom. Ezt kovetoen kirohant a sekrestyebe, es bekapcsolta a magnot, es egy Camino de Santiago kezdetu dalt hallgattunk me,g majd hosszan beszelt mosolyogva spanyolul, aztan meg spanyol ima kovetkezett, gondolom az volt az aldas resze, persze agy szot sem ertettem. Kicsit mentem mar volna, mert a mi hospitalerank fozott nekunk, es a tobbiek vartak ram. Az aldas utan a nemet azt mondta nekem, hogy ertekelnunk kell, mert a pap csomot keszult erre az egeszre. Kezd egyre szimpatikusabb lenni a nemet. Miutan visszaertem az alberguebe, mar vartak ram, de a hospitalera csak mosolygott, hagy na ja, a zarandokaldas mar csak ilyen, azt hiszed, sose lesz vege,

11. nap, Hontanas - Boadilla del Camino, 28,5 km, 8 ora

Este baromi lassu netem volt, 10 perc volt, mire betoltott a postafiokom, meg ott nem is szamlalo volt, hanem hagytak netezni amennyit csak akartam, de egy ido utan odajott hozzam a hosppitalera, hogy a barataim mar az asztalnal ulnek, es el kellene dontenem, hogy mit fogok vacsorazni. Az asztalnal ult velunk egy katalan lany is, kicsit nehezen, de vele is valtottunk nehany szot. Ejszaka pokolian meleg volt, fel is ebredtem fel egykor, kinyitottam az ablakot, de valaki kesobb becsukta. Reggel 8.10-kor indultunk utnak, hamarosan egy dombra kellett felkapaszkodnunk, kis valtozatossag a mezetan. Maga az ut egyhangu, voroses koves szantok, kavicsos ut km-eken at. Viszont nagyon szepek a felhok, egy tucatot fenykepeztem. :-) A sved sracok azt mondtak, hogy en leszek a vezetojuk. Talan mert nekem van utikonyvem? Bar kesobb megkerdeztek, hogy otthon is en vagyok-e a fonok. Ez vicces, foleg aki ismer engem. Na jo, igaz ami igaz, nem engedem sokat pihenni a sracokat, hogy idoben a szallasra erkezzunk. Azt is megkaptam, hogy olyan vagyok, mint egy Duracell nyuszi, csak megyek, megyek, es nem faradok el. Este Boadilla del Caminoban talaltunk egy szallast, ami egy nagy kert volt, de nem volt net, ezert tovabb mentunk. A kovetkezo olyan volt, mint egy vasutallomas, amugy egy regi iskolaepulet. Nem tetszett az sem. A harmadik olyan volt, mint egy istallo. Bementunk. Csodas kertje volt, medencevel, es a hospitalero tudott par szot magyarul, aminek en igencsak megorultem. A szallason osszefutottam a quebeci parral, akikkel meg Navaretteben ismerkedtem meg, valamint odajott hozzam egy belga doki, meg egyebkent mar mindenki tudja a foglalkozasom. Egy masik zarandoktarsam meg lelkesen ujsagolta, hogy itt van egy masik szallason egy magyar lany, tegnap egy helyen aludtunk, csak o egy olasz sraccal dumalt. Olyan aranyos mindenki. Egyebkent tegnap a szallas 5 Euro volt, a kaja 9 Euro, itt 6 Euro a szallas, es 9 volt a kaja. Hazilag keszitettek, volt 2 fajta suru leveses valami, meg hal vagy csirke, es a desszert, emg termeszetesen bor. Este beszelgettunk a 65 eves quebeciel es a felesegevel az otvenes bostoni novel, meg egy orult nemettel, o is joval 40 felett van mar. A quebeci mondta, hogy mar 40 eve hazasok a felesegevel, es bar voltak problemaik, a szeretet atsegitette okat minenen. Olyan boldognak latszanak egyutt. Aztan kozbeszolt a nemet csavo, hogy neki mas a velemenye, mar ketszer volt hazas, mind a ketszer azert, mert jott a baba. En meg jol beszoltam neki, hogy azert lehet ellene tenni, meg egyszer meg megertem, de hogy lehet ketszer is elkovetni ugyanazt a hibat, meg hogy errol o is tehet. Hat, asszem nem loptam be a szivebe magam. Megkerdezte, hogy voltam-e mar terhes, nem tudom, hogy mit vart, talan azt, hogy azt mondom igen? Mindenesetre ezen a ponton tul nem folytatta a temat. :-) Annyira jo volt, vegre hideg volt ejszaka, tudtam aludni. A halozsakom be volt cipzarozva, es nem volt vegre melegem. Az egesz ejszakat vegigaludtam. Egyebkent a reggelek kezdenek huvosek lenni, a mostani a 3. huvos reggel, ma mar a polarom is felvettem, es csak kicsit volt melegem benne gyaloglaskor, es az ujjaim kicsit atfagytak. Ja, tegnap nem tudtam netezni, mert csak 1 gep volt Boadillaban a szallason, es amikor probalkoztam, akkor foglalt volt, utana meg dumaltunka tobbiekkel, vacsora utan, 8-kor meg 3 spanyol srac Real Madrid meccset nezett online, mert nem volt tv, szoval eselyem sem volt. A meccs 10-ig tartott, 10-kor meg takarodo volt. Most Fromistaban vagyok egy barban. Remelem, ma is szep idonk lesz, tegnap kb. 20 fok volt, felhos-napsuteses ido.

10. nap, Burgos- Hontanas, 31.5 km, 9 óra

Reggel keson keltunk, mar azt hittem, 8-kor ki fognak dobni minket, de valahogy sikerult elhagyni a szallast 7.55-kor. A sracok bart kerestek, ahol reggelizhetnek, en meg meg akartam nezni a varost. Megbeszeltuk, hogy kulonvalunk, es en majd ugyis utolerem oket. A katedralis keson nyitott, azert csak kivulrol neztem meg, atsetaltam a hidon, es egy kicsit gyalogoltam a setaloutcan. 9.30-kor indultam Burgosbol, es alig ertem ki a varosbol, megpillantottam, a sved banyaszfiuk hatizsakjat, meg a rajuk aggtott sok vizes ruhat. Amikor megejuk ertem, koszontem, hogy Buen camino, mire majdnem visszakoszontek, de rajottek, hogy en vagyok. :-) Egyutt folytattuk az utunkat. Ma azert joval faradtabb voltam, ami azt hiszem ertheto is a tegnapi nap utan. Minden faluban megalltunk, pihentunk egy kicsit. Birom a sracokat, hasonlo a humoruk, mint az enyem, meg komoly temakrol is el lehet veluk beszelgetni. Utkozben meg idonkent Metallicat hallgatunk, vagy mai slagereket. :-) Carmen irt nekunk, hazamegy, a ferje eljott erte. Remeltuk, hogy folytatni fogja Leontol, 1 het pihenes utan. Talan igy kellett lennie... Mindannyian sajnaltuk, mert nagyon megszerettuk ot. Ez a mai olyan laza nap volt, bar hajtottam a fiukat, nem hagytam pihenni, hogy koran megerkezzunk. Ok meg nem ertettek engem, miert kell sietni, ok elvezni akarjak a napsutest, ezert gyalogolnak este 8-ig. Ma is sokat nevettunk, a domboldalrol elkezdtunk lefele saladni a hatizsakkal, botokkal, vizholyagos labbal. 5-re erkeztunk meg. Most kicsit morcik ram, de nem komolyan, mert mit lehet csinalni, amikor az ember nem gyalogol. Mennem kell, a sracok hivnak enni.

9. nap Belorado - Burgos, 52 km, 13,5 ora

Este elmentunk Carmennel peregrino menut enni, utoljara egyutt. Ugy dontott, hogy nem folytatja tovabb, Burgosba utazik a reggeli busszal, es a tovabbiakat meglatja. A sved sracok kuldtek neki sms-t, hogy Villafranca Montes de Ocaban vannak, 12 km-re tolunk, es masnapra Burgos a cel, es hogy mondja meg nekem, hogy maradjunk sms kapcsolatban. Carmen egesz este arrol kerdezett, hogy miert nem megyek Nemetorszagba dolgozni, sokkal jobban kereshetnek, meg par napig lakhatnek nalluk, amig nem tallalok magamnak lakast. Azt mondta, szerinte nem kell nagyobbelszantsag hozza, mint egyedul elindulni a caminora. Na ja, beszelgettubnk korabban az itthoni fizetesekrol. A szallas 5 Euro volt, megkerdeztek, hogy akarunk-e tobbet fizetni, es akkor csak 6 emeletes agy lenne a szobaban. nem akartunk. A 3. emeleten volt a szoba, es osszesen 3-an voltunk ejjel a szobaban, szemben a 6 agyas szobakkal, ahol 12-en. :-) Reggel koran keltem, osszepakoltam. Ujra egyedul keltem utra. Carmentol elkoszontem, a konthaban szurcsolgette a teajat. Atoleltuk egymast, es sirtunk mind a ketten. 7-15-kor elindultam. Ha szomoru vagyok, szeretek mozogni, segit. Igy csak mentem, mentem, egeszen Villafrancaig, ott kuldtem egy sms-t a sved sracoknak, akik azt irtak, hogy nemreg indultak meg csak el. 40 percettoltottem a telepulesen, kenyelnmesen megreggeliztem, aztan a kovetkezo 12 km-en csak mentem, mentem. Az ut szep volt, erdon at vezetett. San Juan de ortega-ban bementem a templomba, kivetelesen nyitva volt. Amikor kijottem, a sved sracok integettek lelkesen. Bevallom, azt hittem, elobb utolerem oket. Nagy oromkodes utan elkezdtek gyozkodni, hogy menjek veluk Burgosba. Mondtam, majd meglatom. Elindultunk. Utkozben vegig arrol gyozkodtek, hogy menjek Svedorszagba dolgozni, sokkal jobban elhetnek. Komolyan, mar wen ereztem hulyen magam, hogy miert is elek meg mindig Magyarorsazagon. Az utunkat vidaman folytattuk az utolso albergeig Burgos elott, ami vagy 20 km-re volt Burgostol. Dontottem, csinaltam mar eleg lokottseget az eletemben, megyek veluk Burgosba. Olyan volt ez, mint amikor biciklitura vegen kitalaltuk, hogy milyen mar, ha vonattal megyunk haza, menjunk bringaval. 180 km tekeres lett a vege. Mentunk, mentunk, majd talaltunk egy kis falut, ahol a fiuk meghivtak egy kavera es egy tortillas szendvicsre, ami akkora volt, hogy alig birtam megenni, pedig itt a caminon dupla annyit eszem, mint otthon. Egy ember odajott hozzank, es adott ringlo szilvat. Rengeteget nevettunk az uton, hogy mennyire nem vagyunk normalisak, kulonosen en. A sracok azt mondtak, hogy 8-ra akarnak Burgosba erni, en mondtam, hogy az csoda lenne. Hat nem tortent csoda. Utkozben elkezdett csikarni a hasam. Utana kitargyaltuk ezeket a dolgokat is, ekozben mar Burgos elovarosaban voltunk. 8.45 lett, mire elertunk egy alberget, baromi faradtan, de jo kedvuen. A hospitalero poenkodott, hogy mar nincs szallas, de mi ezt eloszor tenyleg elhittuk. Rossz vicc volt. A szallason ott volt az a 3 magyar srac is, akikrol mar sokat hallottam. A 6. emleten voltunk, mennyieselye volt, hogy pont veluk leszek egy szobaban? Szoval ok voltak azok, akik elindultak gyalog Magyarorszagrol penz nelkul, idonkent stoppoltak, hangszeren jatszanak, igy gyujtenek penzt, es tobbnyire satorban alszanak. Carmen meselt roluk napokkal ezelott.Fura, hogy ok meg joval elottunk jartak mar, de mindenutt tudtak roluk. :-) Tegnap sikeresen 1 orat toltottem a klotyon, ezert a net kimaradt. A tejeskave ringlo kombinacio nem volt jo otlet... Kivetelesen nagyon jol aludtam ejjel, csak hajnali 5-kor ebredtem fel.

8. nap, Santo Domingo de la Calzada - Belorado 23,5 km, 5 ora

Ejjel a mellettem levo agy emeleten, azaz mellettem agy srac vagy ejfelig olvasott a fejlampajaval, alig birtam aludni tole. Reggel kakaszo ebresztett, ugyanis kakast es tyukot is tartottak a szallason. 7-kor keltunk, 8-kor a svedekkel elmentunk reggelizni egy barba, meghivtak ra minket. :) Ettem egy szendvicset, ittam egy ananaszlet (mas nem volt) es egy tejeskavet. 9-kor nyitott a katedralis, ahol 3.50 Eurot kellett fizetni, de meg akartam nezni, mert egy elo kakast es egy tyukot tartanak a templomban, amit 15 naponta cserelenek. Hogy miert is vannak ott az alattok, arrol majd otthon irok. :-) Bolondok azek a spanyolok, de nagyon birom oket. A svedek elore mentek, nem jottek be a katedralisba, de utolertuk oket, es egyutt mentunk tovabb, vegig beszelgettunk az uton. Az elso faluban megpihentunk, es ellattam az elso vizholyagomat. Minden faluban megalltunk, majd Belorado elott elbucsuztunk, mi utkozben nem alltunk meg pihenni, a svedek pedig tovabb mentek. Mi nem akartunk ma sokat gyalogolni, mert en is ki voltam tegnap, meg Carmen sipcsontja elkezdett fajni, es egyre rosszabb. Most Beloradoban vagyunk egy szallason, a kertben medence is van, en azonban szomoru vagyok, mert nagyon ugy nez ki, hogy bucsut kell vennem Carmentol, mert vagy oihenonapot tart, vagy csak par km-t akar gyalogolni a fajdalma miatt. A svedek meg vagy 10 km-rel elottem jarnak. Ez is a Camino...

7. nap, Navarette - Santo Domingo de la Calzada, 38,5 km, 9,5 ora

Without pain there is no glory. - Fajdalom nelkul nincs dicsoseg.

Tegnap este a netezes utan belefutottam a sved sracokba, nagy orvendezes utan mindenki ment a dolgara. Tegnap este azt hittem, csak a nyugossegem miatt talaltam a szallast rossznak, de visszatekintve a legrosszabb szallasunk volt eddig, szoval batran merem mondani, hogy Navaretteben a Alberge municipalban senki ne aludjon. Ugye nem volt melegviz, a matracok koszosak voltak, a furdo kicsi volt es peneszes, este 9.40-kor akartam inni egy kamillateat, de a hospitalera odajott a konyhaba, es kiontotta a vizet, amit melegedni raktam fel, hogy ilyenkor mar alvasido van, nincs fozes. Visszamentem a szobaba, ahol az alattam levo agyon az idos foszer halozsak nelkul aludt a koszos matracon, es kegyetlenul horkolt mar vagy 9 ora ota. Aztan rakezdett masik ketto is. Nem tudtam aludni. A talpam egett, melegvolt a szobaban. Kitakaroztam, de meg ugy is melegem volt. 11 oraig hallottam, ahogy a templom harangja eluti a negyedeket, aztan az is elhallgatott. Ejjel poloskakkal almodtam, reggelre 4 poloskacsipessel lettem gazdagabb, es a torolkozomon, ami az agy szelere volt rakva, egy felnott, voroses szinu poloska ucsorgott. Elovettem a szemoldokcsipeszemet,  es megprobaltam kinyirni. A poloska lassan arrebb maszott, de Carmen aszisztalasaval sikerult megolni. Tele volt a veremmel. Carmen is felso agyon aludt, az alatta levo agy matraca alatt tobb poloskat is talaltak. Ekkor jottem ra, hogy talan nem veletlen volt, hogy a bejaratnal reszletes utmutato volt, hogy mit tegyunk, ha poloskat talalunk, es mit csinaljunk a csipesekkel. Bar ma koran akartunk indulni, a poloska miatti hisztim miatt csak 7.30-kor indultunk el. Az ut kavicsos-foldes ut volt, csak mentunk, mentunk, egeszen Narejaig, ami 17 km-re volt Navarrettetol. Ott megreggeliztunk, majd folytattuk utunkat. Azofraban megalltunk egy csesze kavera, en bementem a WC-re bekenegetni a poloskacsipeseimet, majd amikor kijottem, Carmen azzal fogadott, hogy magyarok vannak a szomszed asztalnal, mert ugyanaz van az utikonyvukre irva, mint az enyemre. Meg is kerdezte oket, majd valtottam veluk par szot. Ok velem egyutt mar 9 magyarral talalkoztak, nekem az uton ok a negyedikek voltak. Mondtak, hogy a tobbiek mar joval elottunk jarnak. Eleg baratsagosak voltak, csak furcsa volt, hogy tegeznek. Kesobb Carmennel beszelgettunk errol, es azt mondta, hogy o is tegezodik a nemetekkel, mert a caminon ez a szokas. No, most is tanultam valamit. Egyebkent allitolag Bandi bacsi, a 62 eves magyar is elottem van, aki eleg jo tempoban nyomja. :) Arra is rajottem, hogy a magyarokat fel lehet ismerni, az elozo ket magyar taskajan ott volt a magyar cimer, a mostaniaken meg nemzetiszin szalag. Ismet gyaloglas kovetkezett. Pokoli hoseg volt, es csak mentunk, mentunk... Mindenkit lebeszelek arrol, hogy nyaron caminozzon. Majd jott egy zapor, behuzodtunk egy fa ala, hogy majd mindjart elall, hat nem, csak esett tovabb, hol kevesbe, hol jobban. Elindultunk. Csak az esokabatomat vettem fel. A nap kisutott, de ugyanugy esett tovabb, baromira beleizzadtam a kabatba. A labam meg csak fajt. Lassan feltunt Santo Domingo latkepe, azt a remenyt keltve, hogy mindjart odaerunk, de csak nem akart elerkezni. Kozben csak esett, a gatyam szara mar terdig atazott a pocsolyak miatt, en meg azt hittem, az uton esem ossze. Lassan megerkeztunk a tobb 100 eves alberguehez, ahol Carmen akart aludni: COMPLETO. Megyunk tovabb. Szerencsere a kovetkezo szallason volt hely, a hospitalerais kedves volt, korbemutogatott mindent, csak en voltam baromi ideges, mert fajos labbal valahogy nem volt kedvem korbetekinteni az epuletet. 2 orat fekudtem az agyon, ekozben azert lezuhanyoztam, a meleg viz jot tesz a labamnak. Olyan fajdalmat ereztem, mint meg soha, a labfejem belul fajt, mint amikor telen atfagy az ember laba, es melegbe megy. Kozben Carmen elmet bevasarolni, hozott nekem  kenyeret, banant, es egy fesus kagyylot. :-) Tudni kell, hogy napok ota mondogatom, hogy kell egy nekem, de nem talaltam szepet. Carmen elment fozni a konyhaba, en meg az eddigi legtutibb szallasunkon a tarsalgoban a borkanapen elterultem, es vartam, hogy hasson a diclofenac. Tonhalas tesztat fozott, kozben megjottek a svedek is, akik amugy banyaszok, de ki nem neznem beloluk, es kozosen megvacsoraztunk, meguttunk 1 uveg vorosbort, hatha potencirozza a fajdalomcsillapito hatasat, es 10.20-ig beszelgettunk. Na, akkor akartam netezni, de szoltak, hogy 10-30-ig lehet csak, az Eurm eluszott, en meg csak utolag fejeztem be a mai blogot.

6. nap, Torres del Rio - Navarrete, 33,5 km, 8 ora

Éjszaka sokat forgolódtam, meleg nekem ez a hálózsák, éjszaka ki is bújtam belőle, meg körbetekertem magamon. Fáj a torkom, erre is többször felébredtem. Végül 6.30 körül lenéztem az alattam alvó Carmenre, hogy ő mit csinál, majd megbeszéltük, hogy előbb megesszük a 3 Eurós reggelit, aztán összepakolunk. Soha többé reggelit albergueben. Lehetett választani, tea vagy tejeskávé, 2 fajta előre csomagolt kis méretű péksüti között, meg mellé narancslé volt a reggeli. Pakolás után leültem kicsit Carmen melle, olvasgattam az útikönyvemet a mai etapot illetően, majd 10 perc múlva felkiáltottam: The Swedish guys! Jó, hogy nem tűnt fel 10 percig, hogy mellettük ülök. Nevettek. Mariello, az argentin-svéd srác csak Logroñoig ment, tőle búcsút vettünk, megölelt minket Carmennel, meg mondta, hogy valakivel majd lefordíttatja a blogomat, hogy megtudja, hogy mit írtam róla, hehe. :-) A másik két svéd sráccal megbeszéltük, hogy vagy találkozunk, vagy nem, meg nem tudtak eldönteni, meddig mennek ma.

Napfelkelte

7.45-kor indultunk, lefényképeztük a napfelkeltét, majd meg sem álltunk Vianáig, ahol megreggeliztünk. Nem tudom, hogy csinálom, de Carmen állandóan rám vár. Nálam úgy néz ki a reggeli, hogy szépen kettévágom az itteni hosszúkás kenyeret, a maradékot meg kifliszerűen felbeszélem, szépen ráteszem a sajtot meg sonkát, úgy, hogy egyenletesen legyen mindenhol, és csak akkor kezdek enni. Mire ezzel a művelettel elkészülök, Carmen már félig meg is ette a reggelijét. Hiába no, az evésnek meg kell adni a módját, azt nem lehet elkapkodni. Innen tovább indultunk Logroñóba. Az utunk földút volt, és meleg volt, sütött a nap. Senkinek nem ajánlom, hogy nyáron menjen caminózni, baromi meleg lehet akkor. Tesóm berakatta velem a 30-as faktorú naptejet, persze én az első nap kivételével egyszer sem használtam, ennek köszönhetően rákvörös az arcom. Reggel meg hideg van, nem jut az eszembe, utána meg nincs erőm levenni a hátamról a hátizsákot, ha egyszer már felvettem. Logroñóban szüreti mulatság volt. Legnagyobb meglepetésemre mind a 3 templom nyitva volt, amit meg akartam nézni, különösen a mórölő Szent Jakab, meg a zarándok Szent Jakab szobrát.

Mórölő Szent Jakab

Zarándok Szent Jakab

Sütögetés a főtéren

Amikor a 3. templomot kerestük, egy spanyol néni odajött hozzánk, és bár fogalma sem volt, hova akarunk menni, addig erőszakoskodott, míg vele nem mentünk a 3. templomba. Na jó, igaza volt. :-) A templomból kifelé jövet egy másik néni is odajött hozzánk, és lelkesen magyarázott valamit, szemlátomást cseppet sem zavarta, hogy egy kukkot sem értünk belőle. Visszamentünk a főtérre, ahol fieszta hangulat volt, parti zene szólt, sültek a kolbászok, tele volt a tér emberekkel, mindez hétköznap 1 órakor. Néhány spanyol elkapott minket, adott nekünk egy kis méretű sült kolbászt egy darabka kenyérrel, meg egy 2 dl-es vörösbort. Magyaráztak spanyolul lelkesen. Érdekes, nem beszelek spanyolul, de azt megértettem, hogy kenyér és bor nélkül nem lehet Santiagóba eljutni. :-) A kedves spanyol vendéglátás után ittunk egy tejeskávét a terén, aztán tovább indultunk a 13 km-re levő Navarette fele. Előbb egy parkon át vitt az utunk, majd egy víztározó mellett árnyas részen át, aztán az út mellett, sok helyen betonon kellett gyalogolni. Navaretténél már nagyon fáradt voltam. Megérkeztünk az alberge municipale-ba, ahol 5 Eurót kellett volna fizetnem, de nem volt apróm, csak 100 Euróm, persze nem tudtak visszaadni. A Mebucainom is lefogyott. Megérkezéskor az ágyi poloskáról szóló ismertető fogadott. Amúgy ki mondta, hogy csak a fa bútorok menten bújik meg? Az összes albergeben fém ágyak vannak matracokkal, aztán mégis van poloska. Na, ez csak amolyan zárójeles megjegyzés volt, remélem, mire hazaerek, vége a munkahelyi poloskariadónak. Az ágyak koszosak, szóval remélem, nem fordulok ki éjjel a hálózsákomból. Ebből a helyből simán kinézem, hogy van poloska. Ma elérkezett a hajmosás napja, úgy döntöttem, hogy hetente 1x fogok hajat mosni, hát, mikor elkezdtem zuhanyozni, langyos volt a víz, aztán mikor már sampon is volt a hajamon, akkor már csak hideg víz folyt. Ennek örömére úgy döntöttem, hogy megiszunk Carmennel 1 üveg bort. Főztünk hozzá tésztát, jól bekajáltunk, beszélgettünk egy 40 éves Quebec-i kanadai párral, a feleség mondta, hogy ne áruljam el a többieknek a foglalkozásomat, és akkor nem kell vízhólyagokkal bíbelődnöm ;-), megismertünk egy 82 éves brazil férfit, aztán elmentünk misere. Otthon miért olyan rozzantak az öregek; vagy csak én találkozom csak a rozzantakkal? Na, lassan lejár az 1 Eurónyi időm, mára ennyit hát.

Főzés

5. nap, Estella-Torres del Rio, 29,5 km, 8 ora 45 perc kaveszunettel

Irache - borkút

Reggel 7-kor csörgött az órám, de még mindenki aludt. Most megint fent aludtam, rájöttem, hogy ott legálabb fel tudok ülni, csak elalvás előtt kell felmásznom az ágyra. Egyszer csak azt vettem észre, hogy Carmen már felkelt. Én is elkezdtem készülődni, de még sötét volt, senki nem mozdult, a villanyt sem kapcsolta fel senki. A hálózsákomat nagy nehezen belepasszíroztam a tokjába, majd lemásztam az ágyról, és kicuccoltam az előszobába, hogy ott zörögjek a zacskóimmal. A két magyar már reggelizett. Én a banánomat megettem, aztán vagy fél óra alatt sikerült is összepakolnom. Nem tudok felgyorsulni, sőt, mintha egyre több cuccom lenne. Az egyik magyar mondta is, hogy túl sok cuccom van, meg hogy ha nem tudom, hogy mi a fölösleges, akkor még nem gyalogoltam eleget. Egyébként mi gyorsabbak voltunk náluk, a másikuk poénkodott is, hogy mennyit fogunk ma menni, talán 60 km-t. 7.45-kor útnak indultunk. 3 km múlva megérkeztünk a borkúthoz. Elővettem a bögrém, és megkóstoltam, de nem volt finom, olyan ecetes volt a bor. Kicsit a fejembe szállt az a par korty bor, de hamar elmúlt ez az érzésem. Többnyire földúton haladtunk, minimális emelkedőkkel és lejtőkkel. 2,5 óra múlva megálltunk pihenni Villamayor de Monjardinnal. (Remélem jól írtam.) Reggeli után folytattuk utunkat egészen Los Arcosig, ahol 2 órát pihentünk. Akkor lett vége a misének, amikor odaértünk, így sikerült megnézni belülről is a templomot. 

Kávézás Los Arcosban

Leültünk a templom előtt, majd hamarosan megérkezett a svéd-argentin srác, ő ebédelt, mi kávéztunk, és elkezdtek beszélgetni a gyereknevelésről, ami engem baromira nem érdekelt, és nem is igen tudtam hozzászólni a témához. Alig vártam, hogy menjünk már tovább, majd mondtam is Carmennek, hogy én mennék, mire elindultunk a srácot magára hagyva. Rossz kedvem lett, csendben bandukoltunk vagy 8 km-t. Közben gondolkodtam sok mindenről, arról is, hogy miért lettem mérges, meg miért lett rossz kedvem. Azt hiszem, minden otthoni dolgot magam mögött akarok hagyni, ráérek azzal foglalkozni később. A mostban kell élni, nem azon gondolkodni, hogy mi lesz majd. Carmennel mar szállóigénkké vált, hogy "You have to feel the Camino!" Nos, valahogy en is ezt szeretnem. Még azon sem gondolkozunk, hogy mikorra érkezünk Santiagoba, csak a másnapi etapokat tervezzük meg, és útközben kinézzük, hogy melyik albergueben akarunk aludni. Itt az élet nem szól másról, mint a gyaloglásról, evesről és az alvásról. 

Felirat hozzáadása

A kötelező caminós árnyékkép

Kb. fél 5-kor érkeztünk Torres del Rio-ba. Zuhanyzás után mostam, most végre hasznát vettem a szárítókötelemnek. Közben megérkezett a svéd-argentin srác is. Kicsit aludni próbáltam, mert kivételesen nem a lábaim, nem a vállaim, hanem a torkom fáj, de az nagyon. Lassan megeszem az összes Mebucainomat. Érdekes, a mai nap végére nem fáradtam el, a talpam is csak kicsit fájt. Igaz, Los Arcosban 2 órát pihentünk. Este zarándokmenüt ettünk, a szállás reggelivel 10 Euro volt, (és végre volt itt is lavór, mint Roncesvallesben, ez a mosás miatt fontos), a zarándokmenü 10 Euro volt, megint ittunk egy csomó bort. Az asztalnál volt koreai, ausztrál, angol, dán, olasz, ír, és az argentin-svéd srác, Carmen és én. Szóval elég nemzetközi társaság volt. Egyébként nem értem, hogy miért hihetőbb a fogadtam egy üveg borban, és azért csinálom a caminot, mint az, hogy 30 éves lettem, és valami emlékezeteset akartam csinálni. :-) Csomót dumáltunk, és az étteremből kidobtak, zárni akartak. Most megint itt blogolok, miközben a szobában mindenki alszik. Szerintem baromira szeretnek, amikor bemászom a sötét szobába, aztán felmászom az emeletes agyra. Remélem holnap is olyan szép napunk lesz, mint ma, sütött a nap. :-)

Zarándokmenüre várva

4. nap, Uterga-Estella, 29,5 km, 7 óra

Tegnap már mindenki aludt, mire befejeztem a blogolást. 11 körül volt, amikor lefeküdtem. Beállítottam az órám 6-ra, de mindenki aludt, senki sem mozdult. 7.10 volt, mire észrevettem, hogy Carmen már felkelt mellettem. Elkezdtem készülődni, de Carmen már rég kész volt, mire én épp elkezdtem még csak visszapakolni a cuccaimat a táskámba. Kezdem érteni, hogy miért kesék el minden reggel. :-) 7.40-kor elindultunk, már világos volt, nem kellett a lámpa. Néhány barátságos felhő volt csak az égen, a szél kicsit fújt, és egész nap sütött a nap. Nagyrészt beszélgetve mentünk tovább, időnként csak egymás mellett sétáltunk az úton. Előző nap szóba került, hogy ki miért csinálja a caminót. Azt hiszem, nem értik a poénjaimat. Mondtam, hogy fogadás miatt. Azt mondta a félig argentin, félig svéd srác, hogy akkor biztos jó sok pénzt fogok kapni, mire mondtam, hogy csak egy üveg bort. Aztán ezt teljesen komolyan vettek, és furcsán néztek rám, hogy egy üveg bor miatt csinálom végig. Mint múltkor a kollégám, amikor láttam egy jó kocsit, és megjegyeztem, hogy kéne egy gazdag férj, hogy megvegye nekem azt a kocsit. Mire a kollégám teljesen komolyan mondta, hogy régen én nem voltam ilyen, meg ne legyek már én is olyan hü* pi*. Pedig azt se komolyan mondtam. Egyébként meg eszembe jutott, hogy miért is csinálom, mert idén vagyok 30, és elhatároztam, hogy emlékezetessé teszem a 30. életévemet, ha már semmi értelmeset nem sikerült elérnem eddig. Ja, de, legalább van munkám, meg halvány sejtelmem a jövőről, nem úgy, mint a tegnapi német srácnak, aki 36 éves, munkanélküli, nincs családja, és fogalma sincs, mit szeretne dolgozni. Carmen totál ki volt akadva rá. Egyébként ő meg azért csinálja a caminót, hogy elszabaduljon a 3 kamasz fia mellől, meg hogy ne kelljen menni a szülői értekezletekre. A félig svéd, félig argentin srác meg már sokadik éve azért, mert ismerkedhet emberekkel az egész világból.

Puente la Reina

A táj dimbes-dombos volt, fel-le- fel-le földúton, kavicsos úton, ez utóbbi kinyírta a lábamat. Obanosban reggeliztünk, Puente la Reina-ban átmentünk a királynő hídon, ami a város névadója. A templomokat mindenhol zárva találtuk. Estella előtt azt hittem, meghalok, a talpam a lábtőcsontoknál iszonyatosan elkezdett viszketni, aztán fájni. Jól leragasztgattam, raktam rá vízhólyagtapaszt, és körbeleukoplasztoztam. Egyébként az első vízhólyagomat 2 napja szereztem, a botom miatt, a bal hüvelykujjamon. Azt is hasonlóan kezeltem, meg prevencióképp az ellenoldalit is. Azóta kicsit furán nézek ki a foszladozó leukoplasztos kezemmel, de legalább nem fáj. A lábamon egyelőre nincs vízhólyag, viszont a talpam fáj. Meg a bal combom. Ja, mindenkinek köszönöm, aki rábeszélt a botokra, 2 nap alatt hozzam nőttek, már sík terepen sem zavarnak, és a botoknak hála nem fájnak a térdeim. :-) Estella előtti településen összefutottam 2 magyarral. :-) Igen, igen. Gyanús volt a hátizsákjukon lévő címer, meg beszeltek is magyarul, rajuk köszöntem. Épp rohanásban voltunk, csak par szót váltottunk, de az kiderült, hogy mi sokkal gyorsabbak vagyunk (na ja, Carment nem én lassítottam le, hanem ő gyorsított fel), meg az is, hogy ők is Estellába tartanak. Pár szó után lehagytuk őket. Estellába érkezvén megkerestük az útikönyvemben 3 kagylóval honorált albergue-t, (3 a maximum), itt sérült embereket foglalkoztatnak, ez a rehabilitáció része. Van felszerelt konyha, szupi kis WC meg fürdő. Utána elmentünk várost nézni, mert még nem mászkáltunk eleget. Vettünk gyümölcsöt, megettük, valamint tésztát, szószt, sajtot. Megnéztünk 4 templomot, ebből 1 volt nyitva, es nagyon sokat kellett hozza felfelé menni meredek utcákon, es nem is oda akartunk kilyukadni. Carmen főzött tésztát, csatlakozott hozzánk egy ausztrál lány is. Itt tényleg a világ minden részéből vannak emberek. Mosógépben mostunk, a gatyámat is beletettem, most épp a szárítógépben száradnak. Mivel holnap vasárnap, és fogalmam sincs, hogy el tudok-e jutni misére, ma megyek, 8-kor lesz valamelyik templomban. Lehet, hogy Carmen is elkísér. Egyébként a szállás 6 Euro, es az internet ingyenes. :-D

Mindenkinek (Norbi, Peti) köszi az időjárás jelentést. Majd időnként küldhetnétek, nagyon hálás lennék érte.

Kihasználva az ingyen netet, most is írok pár sort. Beraktam a ruhákat a szárítógépbe, es elmentünk Carmennel misére. Útközben összefutottunk a félig argentin, félig svéd sráccal, megbeszéltük, hogy később a főtéren találkozunk. A pap gyorsan lezavarta a miset, fel óra volt, pedig énekes mise volt. A téren valami fesztivál készülődött állítólag, de nekünk csak 10-ig volt kimenőnk. Mint gimiben. Poénkodtunk is, hogy a zarándokoknak 10-kor már az ágyban a helye. Leültünk a főtéren, egy forró csokit akartunk inni, de a pincér nem értette, ezért egy cappucinót kértünk. Közben a svéd srác is ránk talált. A holnapi célunk megegyezik, talán holnap újra összefutunk. Fél 10-kor gyors búcsút vettünk, siettünk mindhárman a szállásunkra. Az övéké állami szállás, 7 Euro reggelivel, de 7-kor el kell hagyni a szállást. Nálunk 10-kor villanyoltás volt, es 7-ig csendben kell maradni. Szerintem nem fogunk korán indulni. Na, megyek én is aludni, bár a koffeintől most nem vagyok álmos.

3. nap, Larrasoaña - Uterga, 33 km, városnézéssel 9 óra 10 perc

Tegnap két német főzött kolbászos, tejszínes, sajtos tésztát, vagy tízen azt ettük, meg ittunk 2 üveg bort, fejenként 2 Euróba került. Nekem nem volt apróm, ezért nekem nem kellett fizetni, azt mondták, majd legközelebb én fizetek. A hangulat jó volt, a 60 éves holland és a hasonló korú kanadai arról beszélgettek, hogy Japánban van olyan WC, amin van egy gomb, ami pukizó hangokat hallatt, és elnyomja a természetes zajokat. Banyek, rá kellett jönnöm, hogy a pasik kortól és nemzettől függetlenül egyformák. :-) A hollandról egyébként kiderült, hogy biológus. Volt egy fiatal holland srác, aki júniusban indult Hollandiából gyalog, már a bakancsát elkoptatta, Pamplonában készült megjavíttatni, mert abban akarja végig nyomni Santiagóig. A jó hangulatú este után ismét jól aludtam, és nem ébredtem fel a horkolókra, csak reggel volt furcsa álmom, de szerencsére 6.00-kor szólt a telefonom. Csend volt, senki nem mozdult. Visszaaludtam. 6.06-kor ismét szolt az ébresztőm, akkor kezdtek el mozogni az emberek. Magamhoz kepést gyorsan elkezdtem pakolni, de ez igen lassúnak tűnt a többiekhez képest. Tettem egy elhatározást, hogy nem iszom kávét a camino alatt. Carmen reggel megkérdezte, hogy hozzon-e nekem kávét az automatából, és nem tudtam nemet mondani. Az automata nem működött, és csak tejporos meleg vizet adott ki cukorral. Carmen azt mondta, lassítani akar, mert érezni akarja a caminót. Az ember homo relationis, kapcsolataiban elő ember, ezt tanultuk filozófiai antropológián. Carmen megvárt engem, és együtt indultunk útnak. Azóta sem tudom, hogy azért, mert nekem volt fejlámpám, vagy mert lassítani akart. :-) 6.50-kor indultunk útnak, fejemen a lámpával botorkáltunk a sötétben. Egyébként nem is értem, hogy Carmen milyen német, hogy nincs fejlámpája. Egy németnek mindene van, és mindenre felkészült. :-)

 Rövid út után ismét esni kezdett, előbb kicsit, aztán nagyon. 2,5 óra gyaloglás után megálltunk reggelizni, a tegnap vásárolt kenyeret és sajtot ettem. Trinidad de Arreban egy albergue bejáratánál ültünk le, ahol nem esett. Hamarosan beért minket a lengyel fejű nemet, csatlakozott hozzánk. Megmondta a nevet is, de elfelejtettem, pedig Carmen szerint tipikus német neve van. Együtt folytattuk az utunkat Pamplonába. Hol németül beszéltek, hol angolul, aztán egyszer csak Carmen megkérdezte tőlem, hogy meg akarom-e nézni a katedrálist. Meg akartam, majd a német pasit magára hagytuk, mert ő Pamplonáig jött csak. A katedrális felújítás alatt volt, és nem találtunk rajta bejáratot, ami nyitva lett volna. A katedrális oldalánál botorkáltunk, amikor odajött hozzánk egy szerzetesnővér, azt hittem, segít megtalálni a bejáratot, de spanyolul magyarázott valamit lelkesen, meg hogy Pamplonában merre van az albergue, és cseppet sem zavarta, hogy egy kukkot sem értünk, mindeközben végig mosolygott. 

Megérkeztünk Pamplonába

Ezeken az utcákon futtatják a bikákat

Tovább sétáltunk Pamplonában, megnéztük az utcát, ahol futtatják a bikákat a San Fermin ünnepek alatt, majd bementünk a San Lorenzo templomba, ahol San Fermin földi maradványait őrzik. Egy spanyol néni odajött hozzam, és beszelt hozzam valamit nagy lelkesen spanyolul, megkérdezte, hogy Santiagóba megyünk-e, meg hogy honnan jöttem (fogalmam sincs, hogyan értettem meg), majd nagy nehezen mondtam, hogy Carmen német. Erre odament hozzá, a pápát emlegette, majd összepuszilta, aztán odament a nagy korpuszos kereszthez, és összecsókolgatta a Jézus szobrot, aztán meg engem is, amikor észrevette, hogy távozni készülünk, és mondott is valamit, de nem értettük. A templom után szereztünk kaját, jól eltekeregtünk a sárga jelzésű úttól, de nagy nehezen visszataláltunk. Kifele haladtunk Paplonából, amikor nagyon rákezdett az eső, szidtam magam, amiért csak a kamáslimat vettem fel, és nem az esőnadrágomat, de tegnap annyira melegem volt benne, meg nem is esett nagyon az eső. Na, ma csurom vizes lett a gatyám. Ez volt a mélypont. Aztán egy füves részen mentünk át, és örömmel vettem eszre, hogy a tegnapi nap során összesározódott bakancsom tiszta lett, ez annyira feldobott, hogy elmúlt a rossz kedvem.

Albergue Cizur Menorban

Eredetileg csak Cizur Menorig terveztem a mai utat, de elég korán odaértünk, meg Carmen tovább akart menni, és mondtam neki, hogy csatlakoznék hozzá. Egyébként nagyon szép régi épületben volt a Cizur Menor-i albergue, le is fényképeztem, de nem mentünk be.

Zarándokemlékmű

Szélerőművek

Cizur Menor határában megebédeltünk, aztán földúton folytattuk utunkat, ami előbb sík volt, aztán fokozatosan emelkedett, majd felvezetett a hegy tetejére, ahol szélerőművek sorakoztak. Az eső elállt, lent a szel sem fújt, de fent a hegy tetején mar igen, nem véletlen vannak ott szélerőművek. :-) A hegy tetején ott voltak a fémzarándokok, egy emlékmű, amit minden caminóról szóló könyvben, filmben mutogatnak. Kicsit pihentünk, aztán folytattuk utunkat egy kavicsos, meredek úton lefele. Aztán végre megérkeztünk Utergába. Itt magánszállás van, 10 Euró a szállás. Vacsoráztunk érkezés, fürdés, mosás után, de nagyon éhes voltam, és itt nincs bolt, szóval megbeszéltük Carmennel, hogy eszünk zarándokmenüt, ami 12 Euró. 3 fogás volt, egy tál paradicsomos tészta sajttal, majd csirke sült krumplival, és a desszert, én sárgadinnyét ettem. 4-en kaptunk 1 üveg bort, de csak Carmennel ketten ittunk. Persze nem hagytuk ott. :-) Itt a szálláson 16 hely van, 8 emeletes ágy, nagyon kulturált és tiszta. Egy német pár van rajtunk kívül, meg 3 svéd, meg egy öreg fószer, aki tök antiszoci. Az asztalnál heten ültünk, és baromi rossz érzés volt 3 német és 3 svéd között egyedüli magyarként lenni. Én is akarok egy magyart. :-/ A vacsora közben jót beszélgettünk, érdekesek ezek az estek, mint egy cseregyakorlaton, csak itt mindig másokkal találkozik az ember. A tegnapi társaságból mindenki Pamplonában maradt, csak ketten jöttünk tovább. Ki tudja, holnap kikkel találkozunk? Egyébként mindenem fáj, legjobban a vállaim, meg tele vagyok kiütésekkel. Hiába no, megmondta a bőrgyógyászom, hogy ne hordjak műszálas cuccokat. De legalább nem viszketnek. És ha rosszabbodna, van nálam szteroidos krém. Jó hír, hogy a 2 napja kimosott zoknim megszáradt. :-) Ha valamelyikőtök ráér, légyszi nézze már meg az észak-spanyolországi időjárást, és küldje el nekem sms-ben. Általában 1 Euróért 20 percet netezhetek, itt kivételesen 1 Euró 30 perc. Ja, és most alsó ágyon alszom, felettem nincs senki. :-)

2. nap Roncasvalles-Larrasoaña, 27 km, 7 óra

Este 10-kor villanyoltás volt a szálláson, reggel 6-kor meg felkapcsoltak a lámpákat, és állítólag valami klasszikus zene is szólt, de erre én nem emlékszem. A biztonság kedvéért beállítottam az órám 6.10-re, ami jól is jött, mert a villanykapcsolásra nem ébredtem fel, sót a horkolásra sem, pedig állítólag nyomtak rendesen az emberek. 7-kor útnak indultam, sötét volt. Itt valahogy sokkal később kel a nap, mint otthon, és később is nyugszik. Az út egy erdős részen haladt, amikor kiértünk az erdőből, utolértem egy kisebb csoportot. Ott volt a tegnapi lengyel lány is. Amikor felismert a nyakamba ugrott. Bementünk egy élelmiszerboltba, de nem volt egy darab joghurt, csak 4 darab egyben. Meg volt fél literes ivójoghurt. Csak egy barackot vettem 90 centért. A lengyel lány letért egy bárba reggelizni, én mentem tovább. 

A beígért eső megérkezett Navarrába, az a csendes, áztató eső. A tegnap kimosott cuccaim persze nem száradtak meg, kicsipeszeltem a táskámra, amit be kellett takarnom a táskám esővédőjével. Az út nagyrészt erdőn keresztül haladt, ami jól jött, mert kevesebb vizet kaptunk. 2,5 óra után megálltam 20 percre pihenni, megreggeliztem, aztán folytattam az utam. Útközben nem beszélgettem senkivel, csak a reggeli Bon jour köszönésemet átváltottam ¡Hola! -ra. Zubiriben mentem a többiek után, betértem egy élelmiszerboltba, ahol a néni tudott adni nekem 1 darabos joghurtot. Hurrá. Aztán megláttam egy szép sajtot. A pulton ott volt egy darabka levágva, de én csak mutogattam a szép gurigára, majd rá kellett jönnöm, hogy az valószínűleg ugyanaz a sajt. Aztán a néni kivágta magát, és mutatott egy előrecsomagolt szeletelt sajtot, és ráhagytam, jó lesz. Úgysem tudtam volna elmondani, hogy mennyi sajtot kérek. Vettem egy szép, hosszú spanyol kenyeret is. Mentem volna tovább, de se zarándok, se jel nem volt. Elindultam az úton, és mentem egy jó darabon, amikor nagyon gyanús lett, hogy nincs jel. Visszasétáltam egy kicsit, és megkérdeztem, hogy merre kell menni. Hát vissza a hídon, ahol a faluba bementem, és ott jobbra fel. Visszaindultam. Velem szembe jött Peter, egy holland 60 körüli pasi. Itt az öregek is úgy szaladnak, hogy csak na. El se hittem volna, hogy ennyi jó kondiban levő öreg van, de ugye én nem velük szoktam találkozni. Azért remélem, Magyarországon is vannak. Szóval Peter is rossz felé akart menni, de elmondtam neki a helyes utat, és utána tepertem, nehogy már leelőzzön egy 60 éves. :-) 

 Elhaladtunk egy magnézium kitermelő üzem mellett, aztán beton út következett. Végre egy jel, Larrasoaña 2 km. Fold út, erdőn át. Mentem vagy 1 km-nyit, és újabb kiírás, 2 km. Amikor egy idő múlva megláttam a harmadik táblát, rajta a 2 km-rel, már meg sem lepődtem. Azt hittem, sosem érek oda, mintha egy nem létező városba tartanék, ami mindig pontosan 2 km távolságban van, akármennyit is megyek. Larrasoaña zarándokszállására együtt érkeztünk meg délután 2-kor Peterrel, ez is 6 Euró volt, mint a tegnapi. Itt 7 emeletes ágy van, természetesen megint a felsőn volt csak hely. Carmen jött velem szembe, lelkesen köszöntött. Nagyon fitt nő. A fürdőszoba nagyon mini, alig lehet benne elférni. Aztán jött a döglés. A lábfejem fájt mindenhol, a térdem jól van, csak a csípőm fajt, a csípőlapátjaim ma jobb állapotban vannak, talán nem lesz dekubituszom. :) Vagy 3 órán át hevertem az ágyamon, miközben a szomszédokkal megbeszéltük, hogy Pamplona túl közel van, bár érdemes lenne megnézni a belvárosát, de esőben kinek van kedve várost nézni, ezért megyünk tovább. Én Cizur Menort néztem ki magamnak, aztán majd meglátjuk. 5 korul Carmen rávett, hogy menjünk el kávézni, ahol a lengyel csaj üdvözölt lelkesen, mellette meg a lengyel fejű német férfi ült. Ittunk egy pohár sört, aztán megkerestük az itteni kisboltot, ami 5-kor nyitott, és 6-kor zárt. Joghurtot nem találtam, mily meglepő. A ruháim ki vannak akasztva, száradnak, mosni meg nem mertem, mert mit kezdjek 2 garnitúra vizes cuccal? Az igényeimet gyorsan adom alább, jó lesz holnap is a mai ruhám. Aztán majd ha jó idő lesz, akkor mosok, mert megszárad, vagy ha lesz szárítógép, akkor. Lehet, hogy átnézünk majd a másik szállásra, ahol a lengyel csaj lakik. Vagy még az is lehet, hogy itt lesz valami bandázás, bar itt főleg idősebbek vannak. Otthon be kell iratkoznom egy angol tanfolyamra, baromi sokat felejtettem.

Közös esti főzőcske és a száradó ruhák

1. nap Saint Jean Pied de Port - Roncesvalles, 27 km, 7 óra 45 perc

Ott hagytam abba, hogy a vonaton összefutottam a magyar srácokkal, akik elláttak tanáccsal, meg kaptam tőlük egy listát, amin rajta vannak a santiagoi albergue-k. Kaptam tanácsot is, hogy inkább előre ragasztgassam le a lábamat azokon a helyeken, ahol mindenkinek fel szokta törni a cipő a lábát. A zarándokirodában nagyon kedvesek voltak, kiváltottam a credencialt, a zarándokigazolványt, ami zarándok mivoltomat igazolja, ezzel beengednek a zarándokszállásokra, az alberguekbe. 2 Euróba került. Volt kulturált WC is, meg csap, ahol meg tudtam tölteni a kulacsomat, és ingyen internet. :-) Onnan írtam reggel. Megnéztem a templomot, csináltam egy képet a hídról, aztán 11 órakor útra keltem. Mialatt a magyar srácokkal dumáltam, Carmen eltűnt. Azt mondta, ő hozzá van szokva a hegyekhez. Ő a 3 gyerekes anyuka.

Mindenkinek köszöngettem lelkesen az úton, hogy Bon jour, de nem tudom, miért ezt mondtam, amikor nem is tudok franciául beszelni. Az út hol nagyon, hol kevésbe emelkedett. SJPP 163 m-en fekszik, a legmagasabb pont, ahova fel kellett mászni 1430 m volt. Sorra hagytam le a pihenő embereket, én csak mentem, mentem. Próbáltam tartani az útikönyvemben előírt szintidőt. 2,5 óra gyaloglás után úgy döntöttem, hogy megállok pihenni, 45 percet heverésztem a fűben, nagyon jó volt. Természetesen, mivel a hegyeken keltem át, a táj fantasztikus volt, köztudott ugye, hogy oda vagyok a hegyekért. Belefutottam egy norvég srácba, előbb leelőztem, majd utolért, csináltatott magáról egy fényképet, és jól otthagyott. Később az út mellett eszegetett. Megkérdezte, hogy van-e kajám, és kérek-e, de mentem tovább. Mondtam neki, hogy hamarosan találkozunk. Mondjuk később mar nem láttam. A francia-spanyol határ előtt egy fehér kisteherautó állt, üdítőket árult egy ember, és az oldalára fel volt rajzolva filccel a térkép Roncesvallesig, valamint strigulázta az aznapi embereket nációk szerint. Én voltam az egyetlen magyar. :-( Voltak japánok, meg az USA-ból is, és rengeteg a német. Eddig betonon haladtunk, a határ előtt nemsokkal földútra értünk  Az út csak emelkedett, úgy tűnt, sosem lesz vége, mintha a mennybe menne fel.

Itt nem csak fényképezni kellett volna, hanem megnézni a feliratot :)

Aztán vége lett, egy sziklás, meredek úton találtam magam. Valami nem stimmelt fel óra gyaloglás után. Megnéztem a térképet, és ez volt az az út, amit a zarándokirodában olyan szépen bejelölt a nő, hogy na erre ne menjünk, mert nehezen járható. Mentségemre legyen mondva, hogy két 50 körüli pasit, meg két fiatal ferdeszeműt követtem. Hamarosan beért minket egy lengyel fejű 50 körüli pasi, róla később kiderült, hogy német. Roncesvallesben nem sikerült megtalálnom a zarándokszállást, aztán egyszer csak Carmen integetett nekem lelkesen, és elmagyarázta, hogy merre kell mennem. A szálláson a lengyel fejű némettel ismét összefutottam, hatottunk pár szót. Lezuhanyoztam. :-) 2 nap után. El lehet képzelni, hogy milyen büdös voltam. Talán nem véletlen, hogy Santiagóban a katedrálisban azt a hatalmas füstölőt használtak arra, hogy a zarándokok büdös szagát elnyomjak. Fantasztikus érzés tisztának lenni. :-) Zuhany után kimostam a ruháimat, nem tudom, hogy fognak megszáradni, mert ugye 7 korul értem a  szállásra, a mosással meg 8-ra végeztem. A zuhanyzóban összebratyiztam egy lengyel csajjal, miután adtam neki tampont, ő is egyedül jött. Túléltem az első napot. Azt mondtak a magyar srácok, hogy az első nap a legdurvább. Megcsináltam. :) Viszont nem vízhólyagom lett, hanem a táskám(, ami még mindig baromi nehéz,) csípőpántja a csípőlapátjaimnál kidörzsölte a bőröm. baromira fáj. A bugyim varrásának lenyomata ott van a bőrömön. Meg jó, hogy nem tangát hoztam, megfordult a fejemben, mert az könnyebben szárad. Holnap a futós bugyimmal próbálkozom, annak olyan szegélye van, hogy ne látszódjon át a futógatyán, remélem a borom sem fogja bántani. Annyira hulla vagyok, hogy még enni sincs kedvem. Ja, és el is felejtettem, a 120 ágyas szálláson vagyok, itt akartam aludni, tetszik a belseje. :) Viszont mivel későn érkeztem, csak fenti ágy jutott, kész művészet oda felmászni, de legalább ma igazi ágyban fogok aludni. Nagyon remélem, hogy vagyok annyira fáradt, hogy ne zavarjon a horkolás. 120-an vagyunk egy légtérben, jó, mi? :-)

Roncesvalles-i szállás

Cipőtároló

0. nap, Párizs, éjszakai utazás SJPP-ba

Nem, nem aludtam el, sőt, kedves táncpartnerem kivitt a reptérre, ahol majdnem elbeszélgettük az időt, de még sikerült átesnem időben az ellenőrzésen. Az utat végigaludtam, és mire landolt a gép, már nagyon kellett pisilnem, gondoltam, majd lesz rá lehetőségem a reptéren. De ott hosszú folyosón bolyongtunk, és az első dolog, amit megláttam WC helyett, az egy kápolna volt, talán hogy az érkező utasok azonnal halat tudjanak adni a sikeres földet érésért? Párizsba RER-rel mentem be, elég lepattant helyeken ment, majd bebújt a föld alá. Az Eiffel toronynál szálltam le, épp azon gondolkoztam, hogy Párizsban is kéne fényképezni egy mentőt, amikor észrevettem, hogy hordágyon bevákuumozva cipelnek fel egy embert. A francia mentősök se a scoop and run elvet alkalmazzák, mert csomót tököltek még a helyszínen, lopva készítettem is 2 fotót róluk.

Francia mentők

Nagyon meleg volt. Elindultam varost nézni, Eiffel torony, Diadalív, végigsétáltam a Champs Élysée-n, át egy parkon, megnéztem a Louvre-t kívülről, átsétáltam a Pont Neuf-ön, a Notre Dame előtt készítettem egy srácról kepét, aztán ő is rólam, majd belógtam a templomba, pedig hátizsákkal tilos volt.

Notre Dame

Még sétálgattam a Szajna partján, aztán bementem a Gare d'Austerlitzre. Szembe jött egy nő, aki gyanús volt, hogy caminózik, majd a vonaton mellém szólt a helyjegye. Ja, a pályaudvar teljesen biztonságos volt, 4 fegyveres katona és ugyanennyi gumibotos rendőr grasszált. A vonat egy légteres volt, de annyira hatra lehetett dönteni az ülést, hogy nagyon kényelmesen tudtam aludni. És nem raboltak ki. Norbi, mielőtt megkérded, voltak négerek az állomáson és a vonaton is. :-) Bayonne-ban kiderült, hogy az útitársam Carmen Németországból, 3 kamasz fiát és a férjet hagyta otthon egy hónapra, valamint váltottam pár szót Alisonnal, aki angol. A vonaton 2 magyar srácba botlottam, ők már hazafelé tartanak, a kocsijukat SJPP-ban hagyták, ezert jöttek most vissza. A táskám meg mindig baromi nehéz. A srácok azt mondtak, hogy lehet, hogy így is bírni fogom, volt egy szlovák lány, aki minden nap sminkelt, meg mindig átöltözött a szálláson, ő is nehéz zsákot cipelt, és jól nyomta. Most indulok Roncesvalles-be, a credencialt kiváltottam, és a zarándokirodában le sem akartak beszelni arról, hogy tovább menjek, mert holnapra rossz időt mondtak. Csomó sms-t kaptam, de nem tudok mindenkinek válaszolni, olvassatok blogot. :-)

Saint Jean Pied de Port

Zarándokiroda SJPP-ban

Indulás előtt

Szokás szerint hoztam a formám, az utolsó pillanatban kezdtem bepakolni. Mindent beraktam a hátizsákomba, és baromi nehéz lett. Kivettem 1-2 dolgot, de lényegi változást nem tapasztaltam. Nem tudom, mit rontottam el. Persze a túrabot is nehéz, a táska is nehéz, a hálózsák is nehéz, a szótár is. Meg a meleg ruhák. Talán nem is fognak kelleni? Nem szeretek fázni. Inkább cipelek. Nemsokára kelnem kell, szóval úgy döntöttem, fütyülök az egészre, elindulok a túlsúlyos zsákommal, és majd az úton megszabadulok a fölösleges holmiktól, amit még nem tudok előre, hogy mik azok. Ha majd hazajöttem, részletesen beszámolok arról, hogy mit ne vigyünk magunkkal caminózni. :-D

Egyébként furcsa, de elérkezett a várva várt nap, és nekem semmi kedvem sincs elindulni. Úgy érzem, még nem készültem fel, még nem hangolódtam rá az útra. Azt hiszem, ezt a túlméretezett hátizsákom is bizonyítja. Vajon mi az, amire nem lesz szükségem? Most semmit sem tudok kirakni. De irigylem azokat, akik 8-10 kg-os zsákkal tudnak elindulni...

Na, megyek hajat mosni, és aludni. Norbi szerint el fogok aludni, és le fogom késni a repülőm. De csak nem, most néztem meg, 10.30-kor megy. Csak a hajnali kelés nem szokott összejönni. Azért megnéztem, hogy megy-e egyáltalán, egy korábbi esetből okulva. :) Legközelebb már külhonból jelentkezem.

Miért is megyek a Caminora?

  Amikor elmondom, hogy hamarosan elmegyek Spanyolországba egy hónapra azért, hogy közel 800 km-t gyalogoljak, akkor vagy elismerően néznek rám, vagy nem tartanak normálisnak. Vannak, akik szerint azok mennek a Caminora 30 napot gyalogolni, akiknek nincs jobb dolguk az életben, nem tudnak mit kezdeni magukkal. Vannak olyanok is, akik már megjárták az utat, ők nem kérdezik, hogy miért megyek. Vannak olyanok is, akik még nem járták meg, talán egyszer majd meg fogják járni, ők lelkesen érdeklődnek és követik a készülődésemet. És ott vannak a szüleim, akik szerintem már meg sem lepődnek az őrült ötleteimtől. :-)

  De mégis, mi késztet arra egy harminc éves nőt, hogy egyedül nekivágjon az útnak? Annak idején, 2008-ban, amikor először hallottam valakit az Útról beszélni, aki már megjárta, épp nagyon magányosnak éreztem magam, és ez az út kiépítettsége miatt nagyszerű lehetőségnek tűnt, hogy egyedül el merjek menni egy hosszabb túrára. Később több blogot és fórumot is elolvastam, melynek hatására 2009. januárjában önmagam akartam megtalálni. 2010. júliusában, amikor újra előtört a tudatalattimból a Camino gondolata, már az út ősi célja vonzott, nem is annyira eljutni Szent Jakab földi maradványaihoz, hanem inkább maga a zarándoklat, annak vallási vonzatával. Önmagában a teljesítmény nem motivál annyira, hogy teljesíteni tudjam ezt a távot, önmagamat sem akarom megtalálni már, úgy gondolom, ezen már túlvagyok. Viszont a vallási okok mellett vonz az út ősisége, az, hogy már 1000 éve is zarándokok százai taposták az utat Szent Jakab sírja felé. Nem tudom, milyen érzés lesz megérkezni Santiagoba. Emlékszem, Isztambulban a Boszporusz partján állva megérintett a város ősisége. Sokan csak nyüzsgő, europaizált török városnak látják, én viszont éreztem a több ezer éves város kisugárzását, amiben a törököknek csak pár száz éves szerepük volt. Nem is tudtam megfogalmazni ezt az érzést, a török barátomnak csak annyit tudtam mondani, hogy fantasztikus érzés egy ilyen ősi városban lenni. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz Santiago de Compostelában belépni a katedrálisba közel 800 km gyaloglás után, és részt venni a zarándokmisén, ahogy ezer éve is tették a zarándokok. 

  Már csak 13 nap, és indulok. Eddig valami távoli dolognak tűnt, most ahogy közeledik, egyre konkretizálódik a dolog. Tegnap szakadt az eső, amikor mentem haza, csak 10 perc út volt, és olyan jó volt hamar tetőt tudni a fejem felett. Arra gondoltam, hogy a Caminon akkor is útnak kell indulnom, és gyalogolnom kell, ha esik. Vajon elég erős leszek hozzá? Most kezd tudatosulni, hogy mire is vállalkoztam...