1. nap Saint Jean Pied de Port - Roncesvalles, 27 km, 7 óra 45 perc

Ott hagytam abba, hogy a vonaton összefutottam a magyar srácokkal, akik elláttak tanáccsal, meg kaptam tőlük egy listát, amin rajta vannak a santiagoi albergue-k. Kaptam tanácsot is, hogy inkább előre ragasztgassam le a lábamat azokon a helyeken, ahol mindenkinek fel szokta törni a cipő a lábát. A zarándokirodában nagyon kedvesek voltak, kiváltottam a credencialt, a zarándokigazolványt, ami zarándok mivoltomat igazolja, ezzel beengednek a zarándokszállásokra, az alberguekbe. 2 Euróba került. Volt kulturált WC is, meg csap, ahol meg tudtam tölteni a kulacsomat, és ingyen internet. :-) Onnan írtam reggel. Megnéztem a templomot, csináltam egy képet a hídról, aztán 11 órakor útra keltem. Mialatt a magyar srácokkal dumáltam, Carmen eltűnt. Azt mondta, ő hozzá van szokva a hegyekhez. Ő a 3 gyerekes anyuka.

Mindenkinek köszöngettem lelkesen az úton, hogy Bon jour, de nem tudom, miért ezt mondtam, amikor nem is tudok franciául beszelni. Az út hol nagyon, hol kevésbe emelkedett. SJPP 163 m-en fekszik, a legmagasabb pont, ahova fel kellett mászni 1430 m volt. Sorra hagytam le a pihenő embereket, én csak mentem, mentem. Próbáltam tartani az útikönyvemben előírt szintidőt. 2,5 óra gyaloglás után úgy döntöttem, hogy megállok pihenni, 45 percet heverésztem a fűben, nagyon jó volt. Természetesen, mivel a hegyeken keltem át, a táj fantasztikus volt, köztudott ugye, hogy oda vagyok a hegyekért. Belefutottam egy norvég srácba, előbb leelőztem, majd utolért, csináltatott magáról egy fényképet, és jól otthagyott. Később az út mellett eszegetett. Megkérdezte, hogy van-e kajám, és kérek-e, de mentem tovább. Mondtam neki, hogy hamarosan találkozunk. Mondjuk később mar nem láttam. A francia-spanyol határ előtt egy fehér kisteherautó állt, üdítőket árult egy ember, és az oldalára fel volt rajzolva filccel a térkép Roncesvallesig, valamint strigulázta az aznapi embereket nációk szerint. Én voltam az egyetlen magyar. :-( Voltak japánok, meg az USA-ból is, és rengeteg a német. Eddig betonon haladtunk, a határ előtt nemsokkal földútra értünk  Az út csak emelkedett, úgy tűnt, sosem lesz vége, mintha a mennybe menne fel.

Itt nem csak fényképezni kellett volna, hanem megnézni a feliratot :)

Aztán vége lett, egy sziklás, meredek úton találtam magam. Valami nem stimmelt fel óra gyaloglás után. Megnéztem a térképet, és ez volt az az út, amit a zarándokirodában olyan szépen bejelölt a nő, hogy na erre ne menjünk, mert nehezen járható. Mentségemre legyen mondva, hogy két 50 körüli pasit, meg két fiatal ferdeszeműt követtem. Hamarosan beért minket egy lengyel fejű 50 körüli pasi, róla később kiderült, hogy német. Roncesvallesben nem sikerült megtalálnom a zarándokszállást, aztán egyszer csak Carmen integetett nekem lelkesen, és elmagyarázta, hogy merre kell mennem. A szálláson a lengyel fejű némettel ismét összefutottam, hatottunk pár szót. Lezuhanyoztam. :-) 2 nap után. El lehet képzelni, hogy milyen büdös voltam. Talán nem véletlen, hogy Santiagóban a katedrálisban azt a hatalmas füstölőt használtak arra, hogy a zarándokok büdös szagát elnyomjak. Fantasztikus érzés tisztának lenni. :-) Zuhany után kimostam a ruháimat, nem tudom, hogy fognak megszáradni, mert ugye 7 korul értem a  szállásra, a mosással meg 8-ra végeztem. A zuhanyzóban összebratyiztam egy lengyel csajjal, miután adtam neki tampont, ő is egyedül jött. Túléltem az első napot. Azt mondtak a magyar srácok, hogy az első nap a legdurvább. Megcsináltam. :) Viszont nem vízhólyagom lett, hanem a táskám(, ami még mindig baromi nehéz,) csípőpántja a csípőlapátjaimnál kidörzsölte a bőröm. baromira fáj. A bugyim varrásának lenyomata ott van a bőrömön. Meg jó, hogy nem tangát hoztam, megfordult a fejemben, mert az könnyebben szárad. Holnap a futós bugyimmal próbálkozom, annak olyan szegélye van, hogy ne látszódjon át a futógatyán, remélem a borom sem fogja bántani. Annyira hulla vagyok, hogy még enni sincs kedvem. Ja, és el is felejtettem, a 120 ágyas szálláson vagyok, itt akartam aludni, tetszik a belseje. :) Viszont mivel későn érkeztem, csak fenti ágy jutott, kész művészet oda felmászni, de legalább ma igazi ágyban fogok aludni. Nagyon remélem, hogy vagyok annyira fáradt, hogy ne zavarjon a horkolás. 120-an vagyunk egy légtérben, jó, mi? :-)

Roncesvalles-i szállás

Cipőtároló