2010. szeptember 15., szerda

0. nap, Párizs, éjszakai utazás SJPP-ba

Nem, nem aludtam el, sőt, kedves táncpartnerem kivitt a reptérre, ahol majdnem elbeszélgettük az időt, de még sikerült átesnem időben az ellenőrzésen. Az utat végigaludtam, és mire landolt a gép, már nagyon kellett pisilnem, gondoltam, majd lesz rá lehetőségem a reptéren. De ott hosszú folyosón bolyongtunk, és az első dolog, amit megláttam WC helyett, az egy kápolna volt, talán hogy az érkező utasok azonnal halat tudjanak adni a sikeres földet érésért? Párizsba RER-rel mentem be, elég lepattant helyeken ment, majd bebújt a föld alá. Az Eiffel toronynál szálltam le, épp azon gondolkoztam, hogy Párizsban is kéne fényképezni egy mentőt, amikor észrevettem, hogy hordágyon bevákuumozva cipelnek fel egy embert. A francia mentősök se a scoop and run elvet alkalmazzák, mert csomót tököltek még a helyszínen, lopva készítettem is 2 fotót róluk.
Francia mentők
Nagyon meleg volt. Elindultam varost nézni, Eiffel torony, Diadalív, végigsétáltam a Champs Élysée-n, át egy parkon, megnéztem a Louvre-t kívülről, átsétáltam a Pont Neuf-ön, a Notre Dame előtt készítettem egy srácról kepét, aztán ő is rólam, majd belógtam a templomba, pedig hátizsákkal tilos volt.
Notre Dame
Még sétálgattam a Szajna partján, aztán bementem a Gare d'Austerlitzre. Szembe jött egy nő, aki gyanús volt, hogy caminózik, majd a vonaton mellém szólt a helyjegye. Ja, a pályaudvar teljesen biztonságos volt, 4 fegyveres katona és ugyanennyi gumibotos rendőr grasszált. A vonat egy légteres volt, de annyira hatra lehetett dönteni az ülést, hogy nagyon kényelmesen tudtam aludni. És nem raboltak ki. Norbi, mielőtt megkérded, voltak négerek az állomáson és a vonaton is. :-) Bayonne-ban kiderült, hogy az útitársam Carmen Németországból, 3 kamasz fiát és a férjet hagyta otthon egy hónapra, valamint váltottam pár szót Alisonnal, aki angol. A vonaton 2 magyar srácba botlottam, ők már hazafelé tartanak, a kocsijukat SJPP-ban hagyták, ezert jöttek most vissza. A táskám meg mindig baromi nehéz. A srácok azt mondtak, hogy lehet, hogy így is bírni fogom, volt egy szlovák lány, aki minden nap sminkelt, meg mindig átöltözött a szálláson, ő is nehéz zsákot cipelt, és jól nyomta. Most indulok Roncesvalles-be, a credencialt kiváltottam, és a zarándokirodában le sem akartak beszelni arról, hogy tovább menjek, mert holnapra rossz időt mondtak. Csomó sms-t kaptam, de nem tudok mindenkinek válaszolni, olvassatok blogot. :-)
Saint Jean Pied de Port
Zarándokiroda SJPP-ban

4 megjegyzés:

  1. Na szia.

    Kicsit sok az üzenet Norbinak,nem?
    Ági

    VálaszTörlés
  2. Ági az a baj, h. irigykedsz... Timivel hiányzunk egymásnak...ugye?? :D

    A google-on találtam meg a hülye blogod, mert eltüntetted a facebookról a címét...x-(

    Mellesleg szemét hooktartó! :D

    VálaszTörlés
  3. Megvagytok ti nelkulem is. Norbi, Orsi nincs kozottunk, tudod, hogy igy nem erdekes. :-)Szorakoztasd csak Agit.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon meghatódtam!!!! :D

    Vigyázz magadra!

    Ors

    VálaszTörlés