2010. szeptember 1., szerda

Miért is megyek a Caminora?

  Amikor elmondom, hogy hamarosan elmegyek Spanyolországba egy hónapra azért, hogy közel 800 km-t gyalogoljak, akkor vagy elismerően néznek rám, vagy nem tartanak normálisnak. Vannak, akik szerint azok mennek a Caminora 30 napot gyalogolni, akiknek nincs jobb dolguk az életben, nem tudnak mit kezdeni magukkal. Vannak olyanok is, akik már megjárták az utat, ők nem kérdezik, hogy miért megyek. Vannak olyanok is, akik még nem járták meg, talán egyszer majd meg fogják járni, ők lelkesen érdeklődnek és követik a készülődésemet. És ott vannak a szüleim, akik szerintem már meg sem lepődnek az őrült ötleteimtől. :-)
  De mégis, mi késztet arra egy harminc éves nőt, hogy egyedül nekivágjon az útnak? Annak idején, 2008-ban, amikor először hallottam valakit az Útról beszélni, aki már megjárta, épp nagyon magányosnak éreztem magam, és ez az út kiépítettsége miatt nagyszerű lehetőségnek tűnt, hogy egyedül el merjek menni egy hosszabb túrára. Később több blogot és fórumot is elolvastam, melynek hatására 2009. januárjában önmagam akartam megtalálni. 2010. júliusában, amikor újra előtört a tudatalattimból a Camino gondolata, már az út ősi célja vonzott, nem is annyira eljutni Szent Jakab földi maradványaihoz, hanem inkább maga a zarándoklat, annak vallási vonzatával. Önmagában a teljesítmény nem motivál annyira, hogy teljesíteni tudjam ezt a távot, önmagamat sem akarom megtalálni már, úgy gondolom, ezen már túlvagyok. Viszont a vallási okok mellett vonz az út ősisége, az, hogy már 1000 éve is zarándokok százai taposták az utat Szent Jakab sírja felé. Nem tudom, milyen érzés lesz megérkezni Santiagoba. Emlékszem, Isztambulban a Boszporusz partján állva megérintett a város ősisége. Sokan csak nyüzsgő, europaizált török városnak látják, én viszont éreztem a több ezer éves város kisugárzását, amiben a törököknek csak pár száz éves szerepük volt. Nem is tudtam megfogalmazni ezt az érzést, a török barátomnak csak annyit tudtam mondani, hogy fantasztikus érzés egy ilyen ősi városban lenni. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz Santiago de Compostelában belépni a katedrálisba közel 800 km gyaloglás után, és részt venni a zarándokmisén, ahogy ezer éve is tették a zarándokok. 
  Már csak 13 nap, és indulok. Eddig valami távoli dolognak tűnt, most ahogy közeledik, egyre konkretizálódik a dolog. Tegnap szakadt az eső, amikor mentem haza, csak 10 perc út volt, és olyan jó volt hamar tetőt tudni a fejem felett. Arra gondoltam, hogy a Caminon akkor is útnak kell indulnom, és gyalogolnom kell, ha esik. Vajon elég erős leszek hozzá? Most kezd tudatosulni, hogy mire is vállalkoztam...


7 megjegyzés:

  1. Irigyellek Téged a várakozás izgalma miatt de úgy érzem mikor már az Úton leszel olyan nyugalomban lesz részed ami feledteti majd a mostani kételyeket. :)

    VálaszTörlés
  2. Buen camino! Én júliusban jöttem vissza az útról.

    Még ma is gyalogolok néha álmomban. Fantasztikus utazás volt, életem legintenzívebb egy hónapja.

    Vissza fogok menni majd eegyszer. Kívánom, hogy szép utad legyen.

    VálaszTörlés
  3. "...Változtatni akartam az életemen? Azt hiszem, nem, de utam során lassacskán mégiscsak változom. Meg akartam ismerni a misztériumokat? Azt hiszem, igen, de az út éppen arra tanít, hogy nincsenek misztériumok, hogy – miként Jézus Krisztus mondta – nincs semmi rejtve, ami ne lenne feltárva. Vagyis minden éppen ellenkezőleg alakul, mint ahogy vártam..."(Paulo Coelho)
    Jövőre szeretném én is bejárni. Nagyon várom az utinaplód.
    !BUEN CAMINO!
    Gabi

    VálaszTörlés
  4. Mi augusztusban jöttünk haza és szerintem mindannyian visszavágyunk. Kívánom, hogy neked is olyan szép utad legyen mint nekünk. Buen Camino!!
    Már csak pár nap.. :)

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm a jókívánságokat! Már csak 4 nap... Már izgatottan várom a nagy napot. :-)

    VálaszTörlés
  6. Buen Camino!:)

    Várjuk az élménybeszámolókat...:)

    VálaszTörlés