2010. július 29., csütörtök

Camino - most, vagy soha

A Camino terve valahogy a tudatalattimba süllyedt. Tudtam, hogy ha valamikor, akkor idén kell útnak indulnom. Most tehetem meg utoljára, hogy harminc valahány napot ne dolgozzam. Hónapok teltek el a nagy elhatározás óta, és nem terveztem semmit. Idén lettem harminc éves, ebben az évben valami különlegeset szerettem volna csinálni. És adta magát, hogy lefutom a félmaratont, ami régi nagy álmom, régebbi, mint a Camino. A félmaratonra készülni kell, és előtte nem mehetek el caminózni, vagyis már elég régóta tudom, hogy ha megyek, akkor ősszel. Ha megyek. És ez ennyiben is maradt, nem foglalkoztam a témával. Ha valahogy mégis előjött, akkor egyre inkább úgy éreztem, hogy a közösség fontosabb, mint az egyéni önmegvalósításom, inkább építgetem a baráti és ismerősi kapcsolataimat, mintsem hogy egyedül nekivágjak egy 800 km-es távnak. Közben változtak a körülmények, a barátok, ismerősök távolodni kezdtek, én céltalanná váltam, életem nagy hülyeségeit követtem el sorban, míg nem 2 nappal ezelőtt valahogy megint eszembe jutott a Camino. Beírtam a keresőbe, és ráakadtam Chiara oldalára (http://elcamino.joljarok.hu). Azonnal elkezdtem olvasni a blogot. Már késő volt, éjfél elmúlt, abba kellett hagynom az olvasást, de alig vártam, hogy másnap újra folytathassam. Elolvastam mások blogjait is, és hirtelen azt éreztem, hogy minden kételyem elmúlt az úttal kapcsolatban. Tudtam, hogy vagy most elkezdem szervezni az utat, vagy nem fogok menni sehova. Tudtam, hogy vagy idén, vagy soha. Valami hihetetlen nagy szabadságérzés tört rám. Élvezem, hogy nincsenek kötöttségeim, hogy tudom, hogy oda megyek, ahová akarok. Szabad vagyok! :-)

2 megjegyzés:

  1. köszi én is ugyanezt érzem kicsit időseben! :-) megerősített!

    VálaszTörlés